Újra és újra minden lovardában felmerül a kérdés. Vegyen-e a szülő lovat a gyereknek? Kinek, miért lesz ez jó? Mennyibe fog kerülni? Egyáltalán honnan és milyet válasszunk? Mi lesz azzal a lóval később? Ezekre a kérdésekre próbálunk csak nagyon röviden, egyszerű válaszokat keresni.

A lovaglás pozitív hatása a gyerekekre egy külön cikket érdemelne. Számtalan tulajdonságot, képességet említhetünk, amiért a szülőnek megéri lovat venni, megéri ebbe fektetni a pénzét, hiszen a gyermeke fejlődését tudja támogatni vele. Ilyen például a felelősségtudat, hiszen megtanul gondoskodni egy állatról, egy pozitív, támogató lovas közösség része lesz, ahol tudja feszegetni a határait, új dolgokat próbálhat ki, megküzdhet az első nagy kudarcélményekkel, és egyben megtanulja kezelni a sikert, és tudni fogja, hogy ez a kettő egy örök körforgást alkot. Megtanulja azt is, hogy ha nem lép ki a komfortzónájából, ugyan hibákat sem fog elkövetni, de fejlődni sem fog. Ezek a tapasztalatok pedig mind hozzájárulnak majd ahhoz, hogy segítsék őt az ő életében.

Emellett persze el tudnak jutni oda a lovasok, hogy az iskolalovak szintjén már elég jól lovagolnak, és ahhoz, hogy tovább fejlődjenek, versenyezzenek, komolyabb szintre lépjenek, már nem elég az adott lovarda által biztosított iskolalovak szintje, így kerül szóba, hogy kellene egy ló a gyereknek, annak érdekében, hogy a sportban előre tudjon lépni.

Már a döntés meghozása előtt sok család esetében felmerül a kérdés, hogy amennyiben lóvásárlásra adják a fejüket, mégis mennyibe fog ez kerülni? Ez a kérdés pedig igazán sok tényezős, és függ mind a vásárolt lótól, attól, hogy hol fogják tartani és mi a cél vele. Már rögtön a ló megvásárlásának költségeit tekintve sem mindegy hogy póniban gondolkodunk, vagy nagy lóban (általában a pónik picit olcsóbbak) illetve az sem mindegy, hogy hobbilovaglásra, tereplovaglásra, örömszerzésre választunk társat a gyereknek, vagy a sportolás a cél, hiszen ebben az esetben az adott szakághoz megfelelő lovat kell válasszunk. A sportló pedig drágább lesz, mint egy hobbiló. Így a vételár tekintetében fontos meghatároznunk, hogy pontosan milyen lovat is keresünk.

Ideális esetben van a szülők mellett egy megfelelő, kompetens szakember, általában az edző, aki segít a megfelelő ló kiválasztásában. Kezdő lovas esetében akár hobbira, akár versenysportra választunk, mindenképp fontos, hogy egy tapasztalt, rutinos, jó fej ló legyen a gyermek társa. Sokan esnek bele abba a hibába hogy fiatal lovat, vagy csikót választanak, hiszen milyen cuki, együtt nőnek fel a gyerekkel, stb. De sajnos a lovak nem olyanok mint a kutyák, vagy a többi házi állat, amivel a legtöbben kapcsolatba kerülnek, ők másként működnek. Sajnos rengeteg baleset származik ezekből, és jó eséllyel egy életre elmegy a kedve a kezdő lovasnak attól, hogy valaha is lótartó legyen a későbbiekben.

Fontos tehát, hogy mindenképpen olyan képzettségű lovat válasszunk, ami a mi szintünknek megfelelő, és csak akkor válasszunk fiatalabb, képzetlenebb lovat, ha már van hozzá kellő tapasztalatunk. Ezen kívül figyelni kell arra, hogy a választott ló, alkalmas legyen arra a célra, amire mi használni szeretnénk. Tehát amennyiben hosszú tereplovaglásokra szeretnénk menni vele, győződjünk meg róla, hogy a választott ló hogyan dolgozik terepen, az a legjobb, ha egy tereplovaglás alkalmával ki is tudjuk próbálni. Ha pedig például díjugratni szeretnénk a későbbiekben, akkor előnyös, ha vannak a lónak megtekinthető eredményei, utána tudunk járni, hogyan teljesített versenyeken az utóbbi időben. Ez igaz bármely másik szakágra is, hiszen egészen más típusú lovat kell válasszunk ha a western szakág versenyein szeretnénk részt venni, mint ha a díjlovas versenyek világa a cél.

Amennyiben meggyőződtünk arról, hogy a ló képzettsége, habitusa számunkra megfelelő, és alkalmas arra, amit mi szeretnénk csinálni vele, fontos hogy felmérjük az egészségi állapotát is, korától függetlenül, hiszen akár fiatal lóval is adódhat probléma. Erre célszerű állatorvosi segítséget kérni, aki szakszerűen meg tudja vizsgálni a lovat, hogy alkalmas-e arra, amire nekünk szükséges, és hosszú távon milyen lehetséges kockázatokkal kell számolnunk.

Ha ezután mindent megfelelőnek ítélünk, akkor tudunk vásárolni egy lovat. Sok esetben sajnos több lovat kell megnézni, kipróbálni, nagy távolságokat bejárva ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő társat.

Visszatérve a költségekhez, van a lónak egy vételára, ami az előbbiekben említett rengeteg tényezőtől függ, pár százezer forinttól a sok tízezer euróig. Ezt követően két választás van, vagy otthon háznál tartja a lovat az ember, ami mindennapos feladatot jelent a gazdának, illetve mivel a ló is társas lény, egy lovat nem ajánlott tartani. Itt a minden napos munka mellett számolni kell a szálastakarmány és abraktakarmány költségével, meg kell oldani a trágya elszállítását, megfelelő karámot, tartási körülményeket kell biztosítani az állatnak. A másik, gyakrabbi verzió pedig, hogy egy lovardában helyezzük el a lovat, ez esetben számolni kell az itteni bértartási költséggel, ami szintén nagyon változó, függ az elhelyezkedéstől, a lovarda felszereltségétől, és a mi igényeinktől is. A ló tartási költségén felül, 6 hetente ajánlott a pataszabályozás, amely vagy körmölést, vagy patkolást jelent. Ezen kívül pedig számolnunk kell a kötelező állatorvosi költségekkel is, amely fedezi a féreghajtást, kötelező oltást, vérvételt. Szoktuk javasolni, hogy legyen azért némi vésztartalék is, ha bármi nagyobb probléma adódna a lóval, amely hosszabb vagy komolyabb állatorvosi kezelést igényel, legyen arra is fedezet. Amennyiben a gyermek edzővel dolgozik, esetleg versenyre szeretne készülni, számolnunk kell még az edzések, illetve a versenyek költségével is.

Nagyjából ezekről kell gondolkodnia annak, aki manapság szülőként lóvásárlásra adja a fejét. A ló viszont jó esetben egy olyan élőlény, amelyet később, ha úgy látjuk, el lehet adni. Mindenképp számításba kell venni viszont, hogy a ló, ahogy korosodik, egyre kevesebb pénzért, és egyre nehezebben értékesíthető, illetve ha bármi sérülés éri, szintén sokat tud veszíteni az anyagi értékéből. Emellett pedig számolni kell azzal, hogy a ló könnyen családtaggá tud válni, akitől a gyerekek, de sok esetben a szülők is nehezen, vagy nem is válnak meg. Így semmiképp se azért vegyünk lovat, főleg elsőre a gyereknek, mert hátha megunja, aztán jó pénzért el lehet még adni. A lótartás ettől sokkal nagyobb felelősség, és sokkal több lemondással jár, akár lovardában, akár háznál tartjuk az állatot.

Mindenkinek azt kívánjuk, aki a lovakat szereti, hogy élje át egyszer, vagy akár többször is a lótartás adta örömöt, hiszen rengeteg boldog pillanattal tudnak megajándékozni ezek az állatok. Az egészen biztos, hogy a lótartás egy életforma, és aki belevág, annak megváltozik az egész élete, és egy új fejezet kezdődik. Ez azonban a sok felelősség, anyagi teher, és áldozat mellett telis-tele van örömteli pillanatokkal, új barátságokkal, és életre szóló élményekkel. Olyan dolgokat tanulhatunk ezektől az állatoktól és ettől az életformától, melyek nélkül kevesebb lenne az életünk, és kevesebbek lennénk mi magunk is.